Narancslekvár

Tavaly télen szinte minden multinál volt vödrös narancs akció. Bár nem szoktam elcsábulni a reklámoknak (na jó, csak néha) most nem bírtam ellenállni a sikkes, formás, átlátszó műanyag vödörnek. Azóta is imádom. Formatervezett, jó fogás van rajta alul, ki lehet belőle önteni a vizet úgy, hogy nem locsolom szanaszét. Tehát, megvettem a vödröt, és ha már narancsot is adtak hozzá, hát belegyömöszöltem, amennyit csak bírtam. Elég sokat bírtam, ugyanis szigorúan tudományos alapon gyömöszöltem, a kicsikkel kezdve, élükre állítva lehetőleg minél kisebb hézagokkal köztük.
De a vödör nagyon tetszett, ezért ezt a műveletet háromszor követtem el. Ha már vödör legyen kövér.
De mi a fészkes fenét csináljak ilyen irdatlan mennyiségű naranccsal? Díszítés a tortán, kicsavart, valóban 100%-os lé… de még mindig alig fogyott belőle.
Hoppá! Narancslekvár. Azt egyébként is imádom, tehát rajta!
Biztos ami biztos, azért előtte böngésztem egy kicsit a neten, hátha találok valami falrengetőt, újat, amitől még narancsosabb, lekvárosabb lesz.
Nos, amit találtam, arról egy ismert, a TV-ben és egyéb médiákban is gyakran szereplő szakács-cukrász megjegyzése jutott eszembe. Az úr egyszer tett valami dühös kijelentést, hogy számára döbbenetes, hogy ezrek olvassák a gasztrobloggerek hülyeségeit. Gondoltam, hogy a sértettség szól belőle, hogy ő a képzett, tanult mester, és az olvasóknak az amatőrök kellenek.
De a narancslekvár okán rá kellett jönnöm, hogy a gasztrobloggerek sokszor tényleg hülyeségeket firkálnak össze-vissza, és ezt kontrollálatlanul tovább is adják.
Aszongya: ha nem akarod, hogy keserű legyen, farigcsáld ki a belső, fehér, szivacsosan puha héját!
Tessen már megkóstolni azt a fehér héjat! Hát keserű az? Na ugye! Ami keserű, az a narancs héjában lévő illóolaj. Tehát:
Végy valamennyi, lehetőleg vékony héjú narancsot! Hámozd le, és a héjat vagy áztasd egy-két napig váltott vízben (addig a lekopasztott narancsokat deponáld a hűtőben) vagy ha türelmetlen vagy, jó alaposan masszírozd, nyomkodd meg bő vízben, hogy eltávozzon belőle az olaj. A héjat vágd egészen apró darabkákra, (csíkokra) és kezdd el főzni annyi vízben, amennyi éppen csak ellepi. Ne tedd bele a teljes mennyiségű héjat, a fele, vagy alig több mint a fele bőven elég!
Pici szódabikarbónát adhatsz hozzá. Ez lágyítja a vizet, gyorsabban puhul, szebb marad a színe. Valamennyi cukrot már az elején tehetsz hozzá, hogy a héj is édes legyen. Amikor a héj puha, mehet hozzá a cikkekre szedett gyümölcs. Arányokat nem igazán tudok, kóstolgasd! Gyakorló háziasszony látni fogja mikor főtt kellőképpen szét, mikor főtt el annyi a levéből hogy már nem túl híg. Én nem teszek hozzá semmi tartósítót (nem mérgezem a családot) de természetesen alaposan kidunsztolom.
Megj: igazán akkor lett finom, amikor birsalma lekvárt is belecsempésztem. Mint tudjuk, ez utóbbinak magas a pektintartalma, ettől kicsit „kocsonyásabb” lett. Ha valakinek kedve van zselatint tenni bele, ne tartsa magát vissza! Az természetes anyag, sőt körmöknek, hajnak kifejezetten jót tesz. Én kihagyom, mert az ára viszont nem tesz jót a pénztárcának.
JÓ ÉTVÁGYAT!
Ui: ha van felesleges vödröd szólj!