GYúrijó turóval
/Ősi Oroszlán recept alapján/
Hozzávalók:
50 dkg liszt
44 dkg cukor
½ sütőpor
5 dkg mazsola
3 tojás
4 dl tej
5 dkg ráma
Pártsemleges konyha
50 dkg lisztet 44dkg cukorral és1/2 sütőporral összekeverem.
A keletkezett csodálatos állagú és illatú elegyet kétfele osztom. Az egyik felét egy előre elkészített tepsibe helyezem./
Nagyon oda kell figyelni, hogy az anyagot jobb kézzel bal irányba szórom majd bal kézzel jobb irányban simítom el/
Így biztosítom a sütemény pártsemlegességét!
Természetesen a tepsit környezetbarát rámával /válaszd a hazait/ kikenem. Ezen mozdulatsort határozottan, célratörően végzem, ahogy a csillag megy az égen.
Ezután a Tescóban vásárolt gazdaságos túrót /amit természetes egy hazai marhából csapoltak/, melynek súlya½ kg zacskóstól, elkeverem 5 dkg mazsolával. Természetesen a zacskót szelektíven a megfelelő kukába helyezem. /Nagyon figyeljünk arra, hogy a mazsola déli fekvésű szőlőből készüljön és az állaga, úgymond elvtársias legyen/. Ezt a homogén túró/mazsola keveréket jobb kézzel, bal irányba haladva egyenletesen a lisztes cukorra helyezem. Fejemet felemelve elégedetten belenézek a tükörbe, megveregetem a saját vállam és folytatom a munkát. A maradék liszt/cukor elegyet a túróra helyezem, természetesen nagy figyelemmel és alázattal.
Ezután kiballagok és előre megfontolt szándékkal 3 tojást, elkobzok a baromfiudvarból. Nagyon figyelek, mert a kakasok
ezt nem igazán díjazzák. Márpedig egy férfias hiúságában megsértett kakas nagyon veszélyes. Kettő még veszélyesebb.
Ha nincs tojásunk, természetesen marad a Tesco ahol a legkisebb is számit. Néha jobb a nagyobb….
A 3 tojást bal kézzel felverem és 4 dl tejjel /frissen csapolt magyar marhából/ elkeverem. Hozzáadok 5 dkg olvasztott rámát./Ne felejtsünk el poroltót készíteni a konyhába./Ezt habverővel összekeverem, majd a tepsiben levő anyagra öntöm.30 percet várakozom, míg a tejes keverék partizán módra felszívódik. Ez a 30 perc alkalmas arra, hogy ismét vállon veregessem magam és néhány tiszteletteljes gondolattal megemlékezzek az ’Ős Oroszlán famíliára’ kinek ezt a csodálatos süteményt köszönhetjük.
A süteményt 180 fokon 30 percig sütjük majd tálaljuk
A sütemény rendkívül ízletes, esztétikus és jó hatással van a férfierőre.
8 hozzászólás
Aranyos…
Rég olvastam ilyen élvezetes receptet!
Ezt hívják amúgy lusta asszony rétesének, azt hiszem. Csináltam már, és hihetetlen lett az eredménye! Javaslom mindenkinek!
Irén!
Köszönöm kedves szavaid.
Antalpista
Kedves Antalpista!
Ha nem haragszol, egy virtuális vállveregetés tőlem is kijár. Bizony finom eledel a te Oroszlán szeleted túróval. Felénk ugyan szerényen, vagy tán kicsit gonoszkodva Lusta asszony rétese néven futtatják, mint Irénéknél. S rendesen be is válik családomnál lustább napjaimon.:)
Találó név ez az "Oroszlán szelet ….." elnevezés. Párom Oroszlán jegyben született, s egy tepsinyi szelet időnként kevésnek bizonyul neki.:)
Azért vannak receptedben számomra apró, új ötletek is, amit kipróbálok. Köszönet érte!
Zsóka
Zsóka!
Köszönöm soraid.
Egy ismerősöm kínált meg ezzel a sütivel. Mivel ízlett elkértem a receptet.
Amikor leírtam magamnak ez lett belőle. A receptek gyakorlatilag mind egyformák.
Nekem ez így jobban tetszett. egyébként ki is próbáltam, sikerrel.
Antalpista
Én is lusta asszonykodom, amikor rétest készítek, mert ezt teszem, ahogyan itt nagyon szépen le van írva.
Egy oroszlánhoz, horoszkóp ügyileg is ez stimmel. Naná!:-))
Szeretettel:Selanne
Selanne!
Köszönöm, hogy elolvastad kissé rendhagyó receptemet, amit nem sajátomnak tudhatok természetesen. Egy hirtelen ötlet volt, hogy ebben a formában megosszam másokkal.
Antalpista
Kedves Antal és Pista! (Nem véletlenül írom, így jobban esik.)
Mint most kezdő háziasszonynak (mivel születésem ideje a 19. százd első felére esik), legyen szabad egy kérdést föltenni, mivelőtt még megpróbálnám megsütni az akár lusta asszony, akár Oroszlán süteményt. Mivel olyan jól elmagyaráztad, hogy csak nekem tűnt fel. Hogyan kell értelmezni: "Hozzáadok 5 dkg olvasztott rámát." Nem fűztél hozzá kellő magyarázatot, hogy melyik fajta rámára gondolsz? A szép, régimódi, aranyra festett, vagy a mostanában divtosabb keskeny, festetlen léc képrámára? És hogyan kell azt felolvasztani?
Biztosan finom lehet, de még én nem találkoztam vele. Ki fogom próbálni.
(A kérdésem pedig csupán tréfa!)
Üdvözöllek.
Én most olvasgatom a recepteket. Ez az első, amit elolvastam és nagyon tetszik. Már egy ideje tervezgetem, hogy megtanulok sütni. Nagyon jól hangzik ez a süti, még nem hallottam róla és nem is kóstoltam. Kíváncsi vagyok milyen lehet.