Úgy tűnik, a fél világnak kellenék, bár ezt nem igazán értem,
Nekem Ők ketten fontosak csak, róluk szól most létem.
Nem tudok ésszel, vélemények szerint dönteni,
Szeretem Őket, hiába próbálok ez ellen küzdeni.
Szívem lassan meghasadt, két darabja egy-egy tükör,
Bármelyikbe nézek, más és más mi gyötör.
Egyik fele tiszta, mint a víz,
Vele a Sors a kikötő felé visz,
Másik fele perzsel akár a tűz,
Lángja a nyílt óceánra űz.
Talán így van, bár lehet, hogy tévedek,
Lehet egy álmomból pont arra ébredek,
Hogy mégis a Tűz melege mi megvéd,
Az ismeretlen Víztől, miben megfagynék.