A szerelem Prométheusza vagyok
minden nap csipkedi szívem lelkem
a kegyetlen kíméletlen érzéketlen
szív és lélek nélküli szörny a közöny
fáj a tudat többé nincs hozzá közöm
vele tovaillant minden örömöm
feledése sziklájához láncolva
nincs számomra még szánalma se
új szerelméé minden szeretete
gondolat érzés figyelmesség
lényét körülölelő kedvesség
s nekem nem marad más csak a mélység
Tartarosz legsötétebb bugyra
Valhalla mélye poklok pokla
soha nem találok már önmagamra.
Prózában:
Ha véget ér egy szerelem, az szomorú
ha a kapcsolat ér véget, a szerelem nem, az fájdalmas
de a tudat, hogy a másik egy pillanat alatt
kitörölt szívéből-lelkéből-agyából
és soha nem is gondol rád többé
elviselhetetlen, kibírhatatlan
emberi mivoltod utolsó morzsáitól foszt meg
sárba tiporja a lelked
és ebbe minden pillanatban
meghalsz egy kicsit
de csak annyira, hogy megéld
a következő pillanatot is
hogy újra meg újra belehalhass.
2023. január
7 hozzászólás
Kedves Dona!
Tetszett ahogy kétféleképpen
fejezted ki magad:versben és prózában !
Az elöbbiben az érzések kapnak hangsúlyt,
még a prózáaban a tények.
“sárba tiporja a lelked
és ebbe minden pillanatban
meghalsz egy kicsit
de csak annyira, hogy megéld
a következő pillanatot is
hogy újra meg újra belehalhass.”
N
Nagyom eltalált elemzés!
Bratulálok!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor!
Köszönöm szépen a gratulációt.
Szeretettel:
Dona
Legyen szép napod!
Kedves Dona!
Sailor nagyon szépen elemezte mindkét alkotásod. Lejön belőlük a fájdalom, mely szorít és nem enged. Mégis tudnod kell, hogy nem más határozza meg az önértékelésünket. Te semmivel se vagy kevesebb, mint ezelőtt a szerelem előtt voltál. Ráadásul az se biztos, hogy sohasem gondol rád. Nem tudhatod. Talán bántja, hogy fájdalmat okozott, de ő is a boldogságot keresi és ha más mellett találta meg, akkor – ha igazán szereted – el kell engedned. Te pedig szeresd magad azért, hogy ilyen mély érzésű ember vagy, hogy őszinte a szerelmed, hogy nem vagy csapodár, hogy képes vagy megbocsátani és elengedni.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Nem vagyok kevesebb, ma már tudom. Sőt, talán egy kicsit több is. Vagy ha nem is több, de valamivel “másabb”, ez a rövid ideig tartó, de nagyon intenzív “kapcsolattalan” kapcsolat változtatott rajtam. Természetesen már elengedtem, hiszen mást nem is tehetnék. Nagyon köszönöm, hogy őszinte, mély érzésű embernek látsz, a megbocsátáson még sokat kell dolgoznom, az sajnos nem az erősségem. De jól haladok.
Szeretettel:
Dona
Kedves Dona,
versben is prózában is remekműveket alkottál.
“A szerelem Prométheusza vagyok”- gyönyörű költői kép…sokáig bennem rezeg…..az egész érzésvilágod benne van.
A feledés sziklájához láncolva “nekem nem marad más csak a mélység/Tartarosz legsötétebb bugyra/Valhalla mélye poklok pokla/soha nem találok már önmagamra.
Sikolt a kilátástalanság !
A prózai rész legalább annyira szivettépő mint az első….
Bölcs indoklással :Ha véget ér egy szerelem, az szomorú
ha a kapcsolat ér véget, a szerelem nem, az fájdalmas.”
Nem tudhatod,hogy ő mit érzett…..a másikban is kereshetett Téged…azokat a tulajdonságokat amiket imádott benned.
Nem úgy működik,hogy delete gombot nyomunk és törlődnek az emlékeink, élményeink..
A befejező rész a reménytelenség világába repit…ahol csak sötétség, halál és ISMÉTLÉS van…
“ebbe minden pillanatban
meghalsz egy kicsit
de csak annyira, hogy megéld
a következő pillanatot is
hogy újra meg újra belehalhass.
Művészi, nivós vers lett…Mély elismeréssel és szeretettel gratulálok.
M.
Kedves Napfény!
Nagyon szépen köszönöm a dicséretet és okos meglátásaidat. Látod, ez még nekem sohasem jutott eszembe, hogy esetleg a másik nőben engem keresett, vagy legalább is némely tulajdonságomat – ez nagyon vigasztaló gondolat számomra /akár igaz, akár nem/. Kár, hogy korábban ez a gondolat nem jutott el hozzám, nem jutott eszembe, segíthetett volna azokban a nehéz napokban.
Még egyszer is köszönöm.
Szeretettel:
Dona