Egy-kilenc-nyolc-nulla, nulla-nyolc-tizenegy:
Ekkor szült világra anyám egy gyereket.
Volt már egy növérem, féltékeny volt reám,
És ki nem álhatott, de bizony hogy nem ám.
Rossz kiskölyök voltam, de lehet hogy nem is,
Hattól tizennégyig pedig már elemis.
Tovább tanulgattam, teltek is az évek,
Aztán úgy döntöttem, diplomát is kérek.
Én azt meg is kaptam, majd melóba álltam,
Pedig ez a "munka" nem épp minden vágyam.
Gyerekkorom óta változott a világ,
Noha nem kaptam meg, mindent, amit kijár,
Elvesztettem apum, de lett uncsihugom,
Aki szeret engem, mert én érzem, tudom.
Lányok jöttek-mentek, szerelmek múltak el,
A világ meg több lett általam egy könyvvel.
Huszonhat évesen ugyan mit kivánjak?
Egészséget nekem, az egész családnak!
Aztán boldogságot, sok-sok remek percet,
Melyekkel betelni szinte nem is lehet.
Legyen igy, azt mondom, ez váljon valóra,
Mert most kivánhatok, most jött el az óra…
1 hozzászólás
Kedves Miki!
Aranyosan adtad át a szülinap hangulatát, legalábbis nekem teljesen megborzongott a hátam miközben olvastam. Minden benne van, nagyon tetszik!
Üdv, Jodie