Reménytelenül, félve
számolom a perceket,
lassan fogynak,
mint a homokórában
a homokszemek.
Félve nézek farkasszemet
a holnappal.
Folytatnom kell az életet
s nem foglalkoznom a halálllal.
Dobban a szívem,
dobogtatja egy érzelem
Mely egy emberhez köt engemet
Bár, e angyalnak az arcát
Többé nem nézhetem.
Nem hallhatom simogató hangját
Nem érezhetem testének csodáját
és
Nem láthatom fájdalmas halálát.
6 hozzászólás
Érezni benne a fájdalmat, kínt és a szerelmet! Az utolsó sorok gyönyörűek!
Szomorú, fájdalmas soraid,
Hüséges szerelmed tanui,
Tégy róla, hogy mindez
Ne így legyen, hiszen
Nélküle mint írod; életed nincsen
Versed egy szép de bizonytalan érzést keltett bennem. Szép, mert olyan érzelmekről írsz, amik teljessé teszik az életet. De bizonytalan, mert nem tudni, tényleg véget ért-e a szeretett személy élete, vagy “csak” az érzés szakadt ketté. Jó vers!
Hanga
Köszönöm szépen Kedves soraitokat!
Csak, hogy tudjátok, s tisztán lássatok:
Volt egy szerelem az életemben, mely a legnagyobb csalódás volt számomra.
Ebben a viharos kapcsolatban kezdetm újra írni, miután egyszer már abbahagytam.
Egy év minden érzelmi vihara, fájdalmai, csalódásai érződnek verseimben.
Nagyon szépen köszönöm a megtisztelő figyelmeteket!
Szeretettel,
Zsolt
Hát drága barátom, ez ismét egy szomorú lélek gyönyörű dala.Elmúllás, csalódás, fájdalom, és a lélek halála.Hisz minden elmullásba belehalunk kicsit, és az emlékek tartanak életben egy ideig minket.Aztán lassan, apró öltésekkel bevarrja a sebeket az idő.Sajnos van az úgy, hogy nem elég erős ,,cérnával”.
Csontig hatoló aversed:Ölellek:Barátnéd
Drága Krisztina!
Szívből köszönöm őszinte soraid!
Baráti öleléssel,
Zsolt