Kilenc éves legény lettem,
Édesanyám nagy örömére.
Gyerkőc énem kiheverem,
Felnőtt leszek megígérem.
Elkezdtem hát az iskolában,
Be is szóltam fűnek-fának.
Kötekedtem én a lányokkal,
Haját húztam, s bele rúgtam.
A fiúk sem maradtak ki belőle,
Nagy verekedés lett a vége.
Szidott minket a tanár néni,
Mi lett veletek gyermekeim!?
Ő sem tudja már mit tegyen,
Ki lehet a bűnös, a védtelen,
Ki tavaly még egy angyal volt,
Most verekszik, mint egy boxoló.
De hát én nem tehetek róla,
Nem térhetek még nyugovóra.
Nagy fiúnak kell hát lennem,
Vagy teszik ez másnak, vagy nem.
De az ígéretemet, én betartom,
Nagy fiú vagyok már, úgy tudom.
Lehet néha már, túl sok belőlem,
De 9 éves legény lett, az én énem.
1 hozzászólás
Meg kell tanítani a gyermeket arra, hogy attól hogy már 9 éves nagyfiú nem fontos verekednie. Nem lehet könnyű tanítónéninek lenni ilyen osztályban. Talán a sport használni tudna. Egy pofozózsák, amit lehet püfölni is le tudja vezetni az energiát, de akár a futás, focizás, kosár vagy kézilabda, bokszolás, birkózás, bármilyen energiát igénylő sport hasznos lehet.
Szeretettel: Rita 🙂