A boldogok országa

Minden nagyon boldog. Minden nagyon boldog.
Akkor is, úgy is, ha fájdalmas az élet.
Ha a sebe vérzik és a gyomra korog,
a tüze kialszik, a tüze megéget.

Nevetnek, kacagnak örökkön édesen,
nevetnek, kacagnak vanokon, nincseken.
Én pedig ezt írom rongyosan-éhesen.
De írom, megírom s magamat jól érzem.

Boldogok, ha élnek, percig vagy örökre.
Mert az élet a jó – a hitük ezt mondja.
Az összes nemlétet törik szét és össze,
nincs náluk semminek semmilyen miholta.

Boldogok, ha halnak, percre vagy végleggel,
mert a halál a jó, ezt mondja a hitük.
Jókedvvel mosolygnak, mindenre Igen-nel.
Öröklétet hozzájuk elvigyük, elvigyük?

Boldogok, ha esik, villám és mennydörög,
boldogok, ha nap süt és eloszlik a köd.
Boldogok, ha zuhog és mikor csöpög
és boldogok azért, mert kettő meg egy öt.

Öröm, hogy kék az ég és az is, hogy sárga.
(tán fessük be zöldre esetleg barnára).
Tágra nyílt szemekkel csodálják-ámulják
miképp a rabszolga önválasztott urát.
Vagy mint a holt ember az ajándékurnát.

Örülik a szépet, akkor is, ha csúnya.
Itten minden öröm, itten minden tetszik.
Megszépítik, ha kell, ismét, megint, újra,
és ha egyéb nincsen, bizony meg is eszik!

Ez boldogságország. Messzi van és távol.
A minden mindentől és mindennek örül.
Akarod és hiszed és oda elvágyol?
…hát felépítheted magad-magunk körül.

Az ember boldogjon, akkor is ha szenved,
megérezze a jót, akkor is, ha nincsen.
De vajon boldogni a szenvedés enged!?
Ne gondoljál vele, te csak boldogj. Igen.