E csendes óra áthat és
akárha volna lebbenés,
robog tovább a múltba,
kicsit topogna még talán,
de már az álmok asztagán
felülkerül vajúdva.
Szül is belőlük új jövőt,
amelyre zord kerékkötők
vetik maguk morogva,
de hát a sors ilyen konok,
csupán e csendes alkonyok
maradtak aggkoromra.
Fehér hajamba túr a szél,
miközben egyre csak mesél
a régi hajnalokról,
mikor remegve átkarolt
reményem és varázsa volt
a sok bohó titoktól.
De ím, csupán a csend maradt,
latolni látomásokat,
ugyan valók-e vagy sem,
nyomán lehull a függöny és
akárha volna lebbenés,
a lét a múltba röppen.
4 hozzászólás
Kedves Imre!
Gratulálok remek versedre!
“De ím, csupán a csend maradt,
latolni látomásokat,”
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Köszönöm és hálás vagyok, hogy olvastad,kedves sailor.
Barátsággal, Imre
Két sorból – netán már egy sorodból – is rájövök: ezt a verset te írtad!
Kicsit morbid leszek: felteszek pl. egy Stones lemezt, netán egy Moody Bluest, tudom, nem vár csalódás, vár a minőség. Így vagyok verseiddel is! Elnézést az asszociációért! Remélem nem volt bántó a hsz-em!
barátsággal, tisztelettel: Túlparti
Kedves Túlparti!
Nem, nem volt bántó, sőt az egyik legfelemelőbb vélemény volt azok közül, amiket ezen az oldalon valaha kaptam. Köszönöm!
Barátsággal, Imre