A cseresznyeházikóban

Hol volt, hol nem, volt egyszer
itt a közeli cseresznyefán,
a Bummbele nyuszikák kertjében
egy cseresznyeházikó,
icike-picike.
Ezen a fán lakott még
egy feketerigó
icike-picike,
pihe, puha fészkében.
Párjával élt békében,
a lomb óvó tetejében.
Fészkéből ámulva kukucskált
ki a világra hat apró,
irinyó- pirinyó,
éhes, síró- rívó, két- két
szempár, s hat tátogó rigócsőr,
icike-picike.

Hol volt, hol nem, volt egyszer
itt a közeli cseresznyefán,
a Bummbele nyuszikák kertjében
egy cseresznyeházikó,
icike-picike.
Egyszer csak odaszállt egy
cseresznyelégy,
icike-picike.
Nézegette, méricskélte:
– Hm, hm, ez jó lehet nekem!
Aztán betelepedett.
Puha ágyat vetett,
tojást rakott, de csak egyet,
icikét-picikét.
Egyszer csak vendég érkezett.
Illendően becsöngetett.
– Ki van odakünn? – kérdezte.
– én vagyok a levéltetű,
– én pedig az eszelégy.
– Van még szabad hely?
– Nem nincs, ez már foglalt.
Keressetek más helyet
valahol magatoknak.
Elbúsult a tetű, meg a légy,
pedig ez a kunyhó olyan szép!
De mit tehettek, illendőképpen
elköszöntek, s tovább röppentek.

Hol volt, hol nem, volt egyszer
itt a közeli cseresznyefán,
a Bummbele nyuszikák kertjében
egy cseresznyeházikó,
icike-picike.
Telt- múlt az idő, jött a változás.
Egyszer csak izegni,
mozogni kezdett a tojás,
aztán felpattant a tojáshéj.
Előbújt egy fehér, valami girbegurba.
– Tudod, hogy mi lehetett?
Ámult- bámult a kis nyű,
ki ekkor a nagyvilágra gyütt,
az icike-picike.
Cseresznyelégy anyukája
nem volt többé a dadája.
Otthagyta, nem vigyázott
soha többé már reája.
Így az icipici kis kukac
egyedül maradt a házban,
dajkája volt a vetett puha kupac.

Hol volt, hol nem, volt egyszer
itt a közeli cseresznyefán,
a Bummbele nyuszikák kertjében
egy takaros cseresznyeházikó,
icike-picike.
Ott élt immár egyes egyedül,
az iciri- piciri kis lábatlan.
Eleinte sírt- rítt a kis nyű,
majd ráébredt, hogy a világ,
milyen szép, sőt gyönyörű.
Aztán egyszer csak megéhezett.
Falta a házát belülről rendesen.
Éhes volt, korgott a hasa,
így hát mi mást tehetett
az az icike-picike?
Így teltek-múltak a napok.

Hol volt, hol nem, volt egyszer
itt a közeli cseresznyefán,
a Bummbele nyuszikák kertjében
egy cseresznyeházikó,
icike-picike.
Egyik nap valami furcsát érzett,
ó, de még milyen nagyon!
Egyszer csak szétnyílt a burok.
A kis nyű meredten figyelte:
– na most vajon mi lesz?
Egy hatalmas kék szempár
nézett vele farkasszemet.
Egy kisleány volt, aprócska,
szőke hajú, copfos, fürtös,
szoknyája rózsás, rakott,
s ó, mily, pörgősre szabott!
Szája széles, mosolygós, cserfes,
bája úgy elkápráztatott!
Nézegette, méricskélte
a cseresznyelakót,
egyszer csak felkiáltott:
nézd, édesanya, nézd,
ez a cseresznye kukacos!