A csillagok fénye

Tudom, hogy várod jöttömet.
Sírod előtt majd megállok, fejemet lehajtva,
kezemet összefonva, mélán nézek önmagamba.
Hiszen ott talállak.
Felidézem arcodat és emlékezem.
Milyen volt, amikor még köztünk voltál
és elmondom, mi történt azóta, hogy elmentél.
Örökre.
Olyan révész vett fel a csónakjába, aki
visszafelé már nem szállít senkit.
Az utolsó csókot a haláltól kaptad.
Az utolsó virágod, az elmúlás rózsája.
Az utolsó ölelést a föld adja.
Egy sírkő – rajta a neved.
Éltél és meghaltál.
Tudom, hogy ez a természet rendje,
de a hiányod mégis fáj.
És most búcsúzóul a sírodra teszem
a csillagok fényét.