A dögök

Pernye a falu felett.
Fenyődeszka ég.

Áztató eső temet
maga alá szenvtelen,
a nyomor-buborék
félvak gödrébe velem
sarat, bezárt boltot,
zörgőcsontú kutyát,
a szemétdombon
tallózó meztelen puját.

Vaskályha fénye ad
hamis, hűs meleget,
ajtaja nyitva;
féljük az éjt, a telet.

Olyan ez, akár az
elveszett ősi időben.
A penészfoltok, mint
ama falra karcolt állatok
lesik a puha szőrben
megkezdett, s meztelen
végződött vadászatok
után a reménytelen
emberek fásult táncát,
lihegős, kapkodós
lényeg-románcát.

Hamvad a deszka,
gyorsan mint az élet.
És éjszaka, hajnal.
A hólyagon át nézett,
részvétlen virradó
rideg természet.
Fagyos lábak mellett
pokrócba csavarva
néhány gyermek.
Kelni kell, várnak
a dögkutak és a
krumplis vermek.