A fehér ruhás hölgy

A fehér ruhás hölgy
mindig egy padon üldögélt,
és nem gondolt ő
a világon semmire.
Lélegzett, nézett,
csak arra figyelt,
hogy kutyusa ne fusson messzire.
Minden nap ilyenkor sétáltatta,
szinte a kutyához idomult,
délután négykor az ajtót becsapva
az allén keresztül kivonult.
Az eb kettőt vakkantva vonta
egészen a jól ismert padig,
így történt ez idáig, naponta
délután négytől hatig.
De ma a séta nagyon komor volt!
Nem, nem az idő miatt.
A padon részeg csavargó horkolt,
és ettől eléggé megriadt,
de aztán elfogta a méreg,
megbökte a trónfosztó oldalát,
az véreres szemével ránézett,
mitől egy perc alatt holtra vált.
A hadfi fölkelt, valamit morgott,
és mivel igen kiszáradt a belseje,
mély tisztelettel eltántorgott,
így lett szabad a hölgy helye,
aki azt gondolta nemsokára,
pont itt feküdt az ostoba,
pedig tudhatná szegény pára,
ehhez a padhoz nincs joga.

/santiago/