Arcod előttem, érzelmem bennem él,
szeretném megfogni két bársony kezed,
csak egy kis jelet adj, várnom kell – e még,
lelkem tán elveszik, vagy boldog leszek.
Ha öröm vendégem, nem veszítlek el,
s csak azért élek majd, hogy te boldog légy,
mindent, amit tudok, megadok neked,
szívemet, jól tudom, te élteted rég.
Ne félj a harctól, ne félj, hisz itt vagyok,
s ha szeretnéd, mindig segítek neked,
párnádon két szál liliomot hagyok,
csak arra ne kérj, hogy elfeledjelek.
S ha azt mondanád: bocsáss meg, nem kellesz,
szívem üvölti e halott világba:
Hallja mindenki, aki még szerelmes,
a liliom a felejtés virága…
8 hozzászólás
Majdnem tökéletes 🙂 Grat!
Kedves Joxemi!
Ez gyönyörü!!! S nagyon megértem és átérzem minden szavadat!
Gratulálok szeretettel: Lyza
Ritkán van, hogy nem találok megfelelő szavakat. Ez egy ilyen pillanat. Mindkét versedet olvastam, és csak azt tudom írni, hogy egy jóleső érzés kerített hatalmába. Szívhez szóló írások.
Oh! Nagyon szerelmes!:)
Szia!
Huh, az eleje nagyon megfogott, tényleg ez az érzés, hogy "adj jelet, csak azért, hogy ma is mosolyogva aludhassak el, hogy tudjam van remény!" Ez tetszik.
Meg ez a liliomos is tetszett. 😮
A ritmust kevésbé érzem, de elég annyi, amennyi van benne. 🙂
Tetszik hogy nem a kínt ecseteled, hogy "már mennyire felfordulsz" hanem tényleg olyan szépen, úgy elgondolkodva, de mégis érezni, amit kell…
Wow. Ez nagyon szép! 🙂
Wow. Ez nagyon szép! 🙂
Nagyon szép!!! Nem szeretek ismételni mást , ez erényem, de tényleg!
Szívból jövő gratuláció!
Szeretettel:Selanne