Kiléptem a háznak kapuján,
Lent tündökölt a fény,
Jót tett volna a fagy után,
De máris elborult az ég.
Könny szaladt le arcomon,
Benne csillant a szivárvány,
De vízcsepp csattant homlokomon,
Azt is elvitte vízhozó orkán.
Csacsogó madárhang,
Utolsó reményem,
De megjöttek a rekedt varjak,
Nem maradt esélyem.
Fázom, ruhám csurom víz,
Mégsem megyek vissza, nincs az a pénz.
Számban gyűlik a keserű íz,
Mögöttem egy fekete kéz…
Gyere velem, súgja a hang,
Nem megyek még, felelem.
Nem megyek, még nem kong a harang,
Nem fogok, zengtem mereven.
Szavam erőtlen volt,
Közeledett az űr,
Bennem kétségbeesés honolt,
Mellettem állt egy valkűr.
Akkor sem megyek,
Elhatároztam.
Nem küzdöttem eleget,
Ne gyere! Mivel akadályozzam?
Fordultam, mosolyom ragyogott,
Nem ámít a gonosz maga sem.
A fény ereje arcomon,
Sebet ejtett a fertelmen.
Jöjjön bármi, van már fegyverem,
Kezemben a sugárzó csillogás,
A ború nem árt már nekem,
Nem lesz több kitalált igazság!
Elszántan léptem,
Az eső kotródott,
Az égre néztem,
Minden felhő eloszlott.
Hagyatékuk lett
A gyönyörű szivárvány,
Dalomra egy kismadár megjelent,
Ne legyen most más, csak vidámság!
Otthon a ropogós meleg
Vigyázza az álmom,
Most, hogy a fény kapta a legnagyobb helyet,
Békében és örömben lehetséges hálnom…
3 hozzászólás
Szia!
Borúra-derű! Maradjon is meg!:-))
Szeretettel:Selanne
Szia!
A fény ereje hatalmas, képes előhívni a szivárványt. Tetszik a versed.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm véleményeteket, Selanne és Rozália!
Üdv.: Tyrael