A fuldokló

Csak egyszer még,
csak egyetlenegyszer,
ha felvet a víz!
Hogy ne csak a messzit
lássam, ahová visz,
hanem a közellevőt,
a kézügybe eső
kapaszkodót,
mert éppen most
csak kapálódzva
a semmibe markolok.
Deréktól lefelé pedig
lehet, már nem vagyok.
Talán van lábam,
talán tempózik is,
talán nem.
Mindegy. Visz az ár.
Engem, egy napernyőt,
négy széklábat,
távolabb úszik két
iromba, nagy madár.
És mellettem húznak el a
a parti fények,
kúsznak vagy repülnek,
relatív.
Már csak a szikár elme
dolgozik,
fogódzkodik makacsul
egy régi elméletbe,
hogy a buta anyag
majd fölpuffadva
átalakul. De megmarad.