A fülemben hallom a sóhajod,
A szívemben érzem az óhajod,
Minden pillanat egy ajándék,
A csókodért bármikor meghalnék.
Kívánom a szádat kedvesem,
Akarom mindig, hogy úgy legyen,
Úgy, ahogy éjszaka álmodtam,
Újra megszülettem a karodban.
Feléledt újra a boszorkány,
És eltűnt az égről a szivárvány,
Sötétek és mocskosak a felhők,
Az égben tombolnak a pusztító erők.
Megölik az angyali lelkeket,
Mérgezik a legtisztább testeket,
Halványulni látszik az oltalom,
És szétárad a földön a fájdalom.
2 hozzászólás
Szia Mephistopheles!
Először is nagyon szép a neved! 🙂
Másodszor pedig igen titokzatos a versed! Ezért is tetszik.
"Újra megszülettem a karodban" : ez a sor nagyon tetszett.
Csak így tovább! 😉
Szia!
Ez elég hátborzongató! Ha nem ismernélek, azt hinném egy fantasy filmből léptél ki, mint valami varázsló…vagy hasonló. 🙂