A halandó beszél

Én tudom jól, hogy meg fogok halni.
El- és elemészt a… a…. valami.

Valamikoron… Valamiképpen…
szépen kézen fog én Muszájvégem.

Lehet, megragad két kézzel durván,
vihogva vonszol, húz maga után.

A nemlétezés puha nincsútján.

Hát kell ez nekem?

Mit lehet tennem?

Nem fogom írni az örök eposzt
Nem fogom űzni az örök gonoszt.

Nem lapátlom az el nem múl-havat,
nem úszom végig örökké-tavat.

Nem én fújom majd a mindig-szelet.
"De fújhatod, míg a halál keres."

Egyszer rám köszönt a világvége.
Sajnálatosan vagy szerencsére?

Egyszer elém áll a továbbnincsen,
letépi rólam élettelt ingem .

Mit válaszoljak?

A sors mit mondhat?

Egyszer rámbukkan nemvagy ördöge.
Hív és vonz és húz vajon örökre?

Létnek, nemlétnek örök párosa…

Melyikhez legyek elvágyakozva?
Valaki szóljon, be- és kimondja
s az univerzum visszahangozza:
dicső vagy szégyen a nemlét ?
Mi vár s várjon a halandókra?

Szeretnék élni. Megtenni sokat.
A mindenféle szép és jó dolgokat.

Szeretnék élni. Megcselekedni.

A mindenekkel. Azt, mi kell neki.

Pontosan éppúgy, ahogy szereti.
Sosem távozni, sosem érkezni,
sosem mondani, hogy elég, ennyi.
Ne várjon engem soha a semmi!!

Szeretnék élni. Érzeni mindent.
Amiképp Sátánt, ugyanúgy Istent.

Ahogyan szellő arcom csapkodja.
Ahogyan üt-ver ellenség botja.

Amiképp vihar házam tombolja
és az életem lefut gyomromba.

Érezni, élni, létbe hatolva,
úgy mint akinek nincs egyéb dolga.

Akarom mindezt! Örök időkre!
Lenne világnak oly nagy öröme!

Mind ha élhetnénk ki sosem veszve.
Igen, bizonyosan csodás lehetne.

Én tudom jól, hogy kiveszni fogok…
És ha mást hiszek és ha mást mondok?

"Ugyan ki látott már ilyen dolgot?"

Én tudom jól, hogy ki leszek veszve,
vajon ki és mi juttatott erre?

Lássad azonban, még élek, s élek.
Lásd: körbevesz sok élő lélek.

Még megírhatom a világregényt.
Még táplálhatok rengeteg szegényt.

Az örök gonoszt még elűzhetem!
tessék itt hozzá örök fegyverem.

Örök, úgy bizony és ha meghalok,
tiétek legyen, lőjetek nagyot!

Még megszülhetem az égi mestert,
még kiihatom az örök tengert!

Helyette inkább vérré varázslom.
Még fekhetek a jeges parázson.

És meg is szültem és meg is írtam,
higgyed és lássad, hogy minden így van.

S öröklét-italt én meg-megiszom,
nem fúlok bele, nem és nem bizony!