Lázas vagyok.
Belülről éget és mar valami
Kavargó, fekete bánat.
A csillagok Veled együtt tűnnek el.
A mélység magába szívja
A gyönyörű mákat,
És keserűbb jövő felé terel.
Lázas vagyok.
Belülről éget és mar valami
Kavargó, fekete bánat.
Álmaimban Te vagy a rém,
De a megmentő is Te vagy.
Nézem, hogy a Hold mennyire sápadt,
Belőle is Te intesz felém.
Lázas vagyok.
Belülről éget és mar valami
Kavargó, fekete bánat.
A felhők patakot sírnak a földre,
A hallgatag ég alatt
Csak a szél cibálja a fákat.
Egyedül maradtam örökre.
3 hozzászólás
Kedves Miléna!
Szép vers, csak egy kicsit szomorú.
Mintha csalódtál volna.
Fel a fejjel.
Tetszett a versed.
Üdv: József
Kedves Miléna!
Szomorú versed elgondolkodtatott. Kívánom ne maradj egyedül örökre.
Barátsággal Panka!
Kedves Miléna! Nagyon erős, kifejező hangulatú verset írtál. Szép.