A hegy mögött

Magány borítja szárnyát felém
Fájdalmat sikít a mindenség belém
Harmatágy sem kímél, őrületbe ringat
Nyugodt álmok, mesék is elkoptak

Elzárt a csendfalad
Bezárult gondolat-ablak
Benned rekedt szavak
Tested szobra hideg
Bennem minden ideg
Magát kínlódja mereven
Újbóli egyedüllétemben

Múlás szorongatja zsigereim odaát
Halál-homállyal fűszerezve a csodát
Az fakaszt zsongást az unalomból
Holnap-hitet az éjjel-nappalból
Hol ember él kívülem, nem is egy
Lelkem egy szörnyű, elvarázsolt hegy
Mögötte élettől zöldellő táj
De hiába kiáltom, ha újra fáj

Zengő mosoly oltja szomjukat
Én köhögök csak csend-hangokat
Ültetek rémséges álom-magokat
Elmém bűntől nedves zöldjén
Tudástól termékeny földjén
De örökké ígéretet aratok
Emléktölgyek árnya takar Napot

Felfedte a mindenség szürke arcát
Teste millió idő-gyűrte ráncát
Rémség-álom valóra válva
A szemem csalódásra tárta
Mindenem amit csak sejtek
Mélyünkben bújik minden rejtek
A sötétben, hová nem engednek

Kellemes vagy egyhangú az este?
Szereted, vagy csak ma kell a teste?
Ki dönti el miért sírunk
Önnön világunk a kínunk
Hazudom, hogy látni szép
Érezvén, hogy hamis a kép
Minden véget zár
Mindenki szépségét vérzi

Mindentől messze a hegy mögött
Ifjúságom gyászba öltözött
Nem kellek senkinek
Ma neked sem hiszek
Igézve mondod, hogy szeretsz
Hányadszor veszed ajkadra ezt?

Titkaid felém színekkel nyílnak:
Zongora, könyvek s kitárt ablak
Illatos, borzongató sejtelmek
Az émelytől tagjaim merevek
Vágyamtól gyengén megremegek

Varázsütésedre
Édes vágyat lüktetve
Testem égeti el szégyenem
Neked adtam egészen magam
Felém sosem szólt hittel szavam
Kérlek, mesélj bármiről
Rettegek a félelmemtől

Mondd el milyen az élet
Melyik a valódi színe
Amit festek a napokra
Egyre sárguló lapokra?
Vagy anyaga sincs
Ha én sem vagyok?

Az alkotás ímé, előttem
De csak a felszín, mit elértem
Kit rejt a tested édesem?
Téged szántak egykor nekem
Vagy nincs rendelés semmiben?
Milyen tudás meszelte
Elméd ilyen rendszerbe?
Hogyan olvasztja lelked élet-melege
Örök mesék ezerarcú mását,
Világnak feléd feszülő vásznát?

Gyarló vagyok, magamnak kívánlak
Hadd lássalak teljes, fényes világnak
Emberséged halandó árnyával
Sötétséged bíborvágyával
És a véred
Édes, emberi véred
Itasd át vele az éjszakámat

Vásznamra szórd e forró cseppeket
A fényed, a színed: a lényeged
Hogy teljességben elém állhass
Vétkeimtől végleg megválthass
Ki tudja meddig kérlek
S ugyan mivégre lépek
Mindig tovább e végtelen úton
De tudom: veled hazautazom