A hóember

Az ablak sarkában ő áll,
hófején egy régi sapka,
a hófehér egyenruhán
kétsornyi üvegdarabka.
Szeme elkerekedve dermed
a párás ablaküvegre.

Ablakon túl csillan a fény
ott integet díszben büszkén
a csillogó ünnep-fenyő,
tűlevél ágán zizzenő
díszekkel integet fürgén:
Ne állj ott az ablak csücskén!

Mozdul máris a hóember,
talpán jégpáncél mit elnyert
hóból az építőmester,
ki lába alá vizet mert
és megy, siklik a hóember,
ünnepi díszt akar egyszer.

Tárul ajtó, siklik a hó,
boldog, nevet a hóapó.
Bent a meleg szép szobában
tócsák úsznak a nyomában.
Karácsonyfának szalutál,
és szaltózik egy hamutál.

Díszes fenyő most már kéri,
látva, hogy ő szabadtéri:
Szaladj vissza drága hógömb,
amíg tested egész egy tömb.
Szeretettel nézlek innen,
a tél téged megőrizzen.

Fordul aztán hóemberke
kisebb lett kicsit a teste.
Beállt szépen ablak elé,
fenyőt nézi estefelé.
Egymásra ők mosolyognak,
karácsonykor bólogatnak.

Aztán vége az ünnepnek
díszes fenyőt tűzre vetnek.
A hóember szeme könnyes,
szép barátja örök-csöndes
Ő azért még vár tavaszig
s könnye ázik a talajig.