A horgász

Eljött végre a hajnal, ébredni kell,
a tópart már nyüzsög.
Madarak énekelnek: trilla-trilla,
és néma halak úsznak a mélyben csendesen.

Ébred az erdő is, száraz ág reccsen,
eltűnnek az éjszaka titkos árnyai.
Körül öleli a tavat, karjába veszi,
és friss levegője simogat.

A horgász csak ül, hallgatag,
talán a víz fodrain tűnődik,
hal vagy szél kavarta hullámokon,
a hajnal tekintete tova tűnik.

….és eljön a dél, délután, az este,
bőrét a Nap, már barnára cserzette,
egy árva kis Ponty a zsákmány, de vissza dobta,
bár nem arany hal, nőjön még nagyobbra.

Már szürkül az ég alja, pihenni tér a Nap.
Biztatja magát, majd holnap.
Nem csügged, miért is tenné?
Mintha a természet, ölébe venné.

Alszik a tó, és az erdő. Ásít az éjszaka.
A madarak fészkükön pihennek, odújukban a vadak.
Álmában a horgász nagy hallal csatázik,
hajlik a bot, szakad a damil, ez is elment, mint a másik.

Új hajnal ébreszti, új remény szavával,
köszönti a tópart, madarak dalával,
s jön a horgász, hisz itt van hazája,
és a természet lágyan, magába zárja.