A kedveshez

Kérnék tőled egy randevút,
ha nem kísértene a múlt.
De, sajnos egyre ezt teszi,
az életemet keseríti.

Ahogy egy lányt megismerek,
s, nem sokára megkedvelek,
belé mégsem szerethetek,
mert, azzal mindent elveszítek.

Amíg csupán barát vagyok,
jól alakulnak a dolgok,
lehet beszélgetni velem,
bókolhatok, elismerem.

Ám, ahogy ennél tovább lépnék,
befürödnék, semmi kétség.
Mert az első ajándékkal,
vagy, csupán egy szál virággal,

azonnal lehervasztom,
a kedélyét is elrontom.
Nincsen már mit elmondanom,
hisz innen, már nincs barátom.

Látod? – most is ettől félek,
mert különben felkérnélek.
Meghívnálak egy italra,
valami zenés bárba,

esetleg egy vacsorára,
egy újonnan nyílt ételbárba.
Vagy valami csendes helyre,
hol csak kettőnek van terítve,

ahol végre bevallhatom,
a szívemet megnyithatom.
Nem kell tovább titkolóznom,
hogy mit érzek, elmondhatom.