Miféle szerzet ím, a büszke elme,
ha elfeledve álmait, rajong
az új urát lihegve ünnepelve,
vajon megint miért olyan bolond?
Hiszen, ha volt idő, mikor ki nyúzta,
lerázta lázadozva azt hamar,
de most inas nyakát is összehúzva
alig morog, csupán fejet vakar.
Közönybe révedő tekintetével
kesergve bár a hegytetőre néz,
leszármazottja fel nem éri ésszel,
miért hanyatlik elhalón a kéz?
Vajon milyen közel kel újra napja,
mikor dühén ökölbe is szorítja?