A városra köd borult egy reggelen.
Sűrű, tejfehér, nehéz s hirtelen
minden eltűnt, mintha sosem lett volna,
Mintha a ködben csak maga a köd volna.
Eltüntette az eget,
el messze a hegyet,
nincs templomtorony,
nincs híd, nincs a kis Pagony.
Nem ereszti, körülveszi,
jeges hideg újaival becézgeti,
Mint mostoha sosem szeretett gyermekét,
úgy teszi rá a városra köd-kezét.
Telhetetlen éhét csak az est csillapítja,
a köd-fátyolra éjt hajítva.
A házak üvegszemmel vakon néznek a füsttel teli légbe,
s mint lápi-lidércek nyári éjjel,
táncot járnak a fénnyel.
5 hozzászólás
Nagyon megfogott versed hangulata, bár kicsit egyenetlen volt a megrajzolt köddel ellentétben. Nagyon érzékletesek a képek és nagyon nehéz dolgot tettél: megmutattad, miként lehet különböző színnel, élesen megrajzolni a ködöt. Főleg az első versszak jött be.
gratulálok: Alain Camp
Hűha!
Elfogott a rettegés ebben a ködben, annyira élethűen ábrázoltad… nem tudom a többiek tekintetét miért kerülte el, de nagyszerű alkotás…:) Szeretettel gratulálok…Lyza
Örülök, hogy remeknek találod!:) Köszi, hogy olvastál!
Kedves Bay!
Igaza van Lyzának. Jól sikerült a ködös tájat lefesteni, sűrű "ködecsettel."
Gratulálok: oroszlán
Köszönöm mindkettőtöknek!:))