A kútba fúltak álmaink,
velük merülve lelkek,
a láncra kötve vödrein
a mélybe kényszerültek,
nem is maradt a föld felett,
csupán a hordaléka,
amint világokat temet
az őrület bomolva.
A kút fölött az angyala
hiába húzta nyögve,
a józan ész alul ragadt,
üres maradt a vödre,
reménye fájva mind oda,
egét homály takarja,
merítené, de nincs hova,
erőtlen ím, a karja.
Alant viszont az ördöge
vidulva egyre táncol,
ölelve mind pokolra le,
mi jött a felvilágból,
sötétje lassan elnyeli
torán a földgolyónkat,
temetve mind, mi emberi,
jövőt, jelent, s a múltat.
4 hozzászólás
Óriási ez a versed Imre! Nem is tudom hányszor olvastam el, szerintem már kívülről is tudom. Nagyon igaz, és jellemzi a mostani világot. Szeretettel gratulálok!
deb
Kedves Deb!
Köszönöm a megtisztelő véleményedet.
Barátsággal, Imre
Kedves Imre!
“a józan ész alul ragadt,
üres maradt a vödre”
Remek hasonlat!
Gratulálok!
Brátsággal:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Örülök, hogy tetszett.
Barátsággal, Imre