Tűztenger volt, lángnyelvek táncoltak őrült ropogással,
mit jajongva csodálta a nép.
De, kinek háza színpadán kezdett vad orgiába,
az megtörten zuhant, ménkű nagy bajának feneketlen gödre felé.
Sikoltó éjszakán, kormos csillag remegő képe, már nem ragyog
a füstfátyol takarta szikrázó égen,
mert a láng csókja, bár tüzes, mégis átkozott,
millió könny forr, s belül a harag éget.
A láng csókja átkozott
By harcsa
10 hozzászólás
Nagy igazságról irsz, kedves harcsa!
Örülök, hogy elsőként olvashattam, szeretettel: Klára
Igen, van ez így. Remek vers, sok igazsággal. Gratulálok!
szeretettel-panka
kedves Harcsa
Ez egy újfajta vers a palettádon.Határozottan jó.
Üdv. Ágnes
Kedves Klára, Panka és Ágnes!
Köszönöm, hogy olvastátok.
Üdv: harcsa
Jól megfogtad ezt a rettenetes pillanatot, kedves harcsa!. Aki átélte annak borzalom, aki olvassa még annak is… A tűz feléget mindent… Legyen az akár érzelmi, vagy természeti… Gratulálok…Szeretettel: Lyza
Köszönöm kedves Lyza.
Nekem nagy megtiszteltetés ha olvasod az írásomat, köszönöm.
Üdv: harcsa
Ez valami egészen nagyszerű…Szóhoz se jutok, pedig sokat beszélek…
Gratulálok:
Deiphobae
Kedves Deiphobae!
Nagyon köszönöm a kedves szavaidat.
Örülök ha tetszett.
Üdv: harcsa
Amolyan rendhagyó ez a versed, viszont égető nagyon!
Szeretettel:Selanne
Kedves Selanne!
Köszönöm, hogy olvastad.
Üdv: harcsa