A magyar tenger

Bíbor alkonyatot fonnak
Arany napsugarak –
Leköszönnek hegyeken túl,
Ahol visszhangzanak
Tovatűnt, víg kacajai
Odakiáltóknak,
Nézve égbe szökő tornyát
Annyi kilátónak!
Mennyi öröm, édes emlék,
Ami visszacsalhat
Gyermekévek távolából
A boldog magyarnak
Révedező mosolyt… Mert ki
Odatéved egyszer,
Kakasszóval ébred, s hiszi:
Tenger! Tényleg tenger!
Ennek felülete gyémánt,
Napfény, hogyha csillog;
Gondtalan, szép régi nyarak
Emlékével villog!
Remélem, hogy visszatérek…
Ennél sehol nincs jobb!