A mi jó sorsunk

Elhagytak engem a rímek,
velük eltűntek a versek.
Szót szó követ fejemben,
egésszé még sem áll össze.

Látok madarat repülni,
virágot földből kibújni.
Hinném, hogy tavasz közelít,
ám a Nap még nem melegít.

Az úton ezernyi autó,
boltokban oly sok vásárló!
Azt sugallják: sorsunk mily jó!
Mindez múló, mint puha hó.

Látok sok éhes gyermeket,
sírva kolduló szülőket!
Rongyos, fázó embereket,
s a könny arcomon megdermed.

Kitaszított hontalanok,
Világgá ment fiatalok!
Mennyi, mennyi nagy fájdalom,
odaföntről nincs oltalom.

Hová lettek hát a szavak,
mik országházban is hatnak?
Uraink fülében vatta,
nekik bőven jutott manna.