Ez az út végtelen,
melyre együtt léptünk,
vissza már nem szabad,
csak előre néznünk.
Út menti cinkos fák,
lágyan összesúgnak,
lombjukkal felettünk,
menedéket nyújtnak.
Vigyázzák csókjaink
negédes nektárját,
forró öleléstől
hevült szívünk táncát.
A mi utunk végén,
csak boldogság várhat,
nyugalmat szeretnék,
túl sok volt a bánat…
14 hozzászólás
A vége igazán reményt keltő
Gondolat ébresztő…
Teljesüljön vágyad!
Cinkos fák vigyázzák utatokat!:)
Kedves Dórika, köszönöm szépen a jókívánságokat és hogy olvastál.
Tibor 🙂
Szívből jövő vágy egy ilyen út. Kívánom, hogy teljesüljön!
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Köszönöm szépen, hogy ellátogattál hozzám. Örülök ha tetszett írásom.
Szeretettel: Tibor 🙂
Kedves Tibor!
Szép a vers, igazi boldogságot áraszt, már ott van Nálad azt hiszem. Az út végéig őrizd ezt az érzést.
szeretettel üdv:Vali
Köszönöm szépen Valika, hogy olvastál és véleményeztél. Próbálom megőrizni ezt az érzést…
Szeretettel: Tibor 🙂
Kedves Tibor, gratulálok szépen álmodozó, meghitten biztos soraidhoz.
Kedves Irénke!
Köszönöm szépen, hogy ismét olvastál és véleményeztél.
Szeretettel: Tibor 🙂
Kedves Tibor!
Vigyázd soraid tartalmát, kísérjen utadon.
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Köszönöm szépen, igyekezni fogok.
Szeretettel: Tibor 🙂
Úgy legyen!…:) hiszen a "cinkos fák" is megmondták kedves Tibi!
Szeretettel: pipacs
Kedves Pipacs, köszönöm szépen, hogy rendszeresen olvasol. Örülök, ha tetszenek írásaim…
Szeretettel: Tibor 🙂
Úgy legyen! Boldogság hona legyen otthonod! 🙂
Szeretettel: Lyza
Köszönöm szépen az értékelést kedves Lyza!
Szeretettel: Tibor 🙂