1. A múlt oszlopai között járok,
Köszönöm neked, Istenem,
Megszabadultam terheimtől.
A múlt nekem gyötrelem.
2. A múlt oszlopai előttem állnak,
Átnézek köztük, elmerengek.
A múlt emlékei már nem fájnak,
Fájdalmas múltam! Elengedlek.
3. A múlt oszlopai magasodnak előttem,
Utam már messze vidékeken visz tova.
Ismerős emlékek suhannak mellettem,
Nem kell visszatérnem ide soha.
4. Mintha szellem lennék, suhanok tovább,
Repülök az oszlopok között.
Lépteim mégis koppanva visszhangzanak.
A múlt csarnokát itt hagyom magam mögött.
5. Hatalmas falak, boltíves folyosó!
A csend koppanva visszaverődik rólad.
Tágas termek, magasságos mennyezet!
Csillagként összeér a múltam és múltad.
6. Fájdalomként szikrázik életem elmúlt egén,
Kitörölhetetlenül ragyog majd évezredeken át.
Sokszor elcsúszhatok még rabságod jegén.
Sokszor kínnal telíted a mát.
7. A múlt oszlopai megintenek.
– Vigyázz, ne ragadj le túl sokáig!
Suhanj tova a szabadság szép szelén!
Szellemként ne maradj tovább itt!
8. Magadat feloldoztad, én elengedhettelek.
Rabságod nem én voltam. Te magad kérted tőlem.
Láncaid nem én vertem csuklóidra.
Miattad bántottam, pusztítottam, öltem.
9. Ó, fájdalom! A rabság szimbóluma lettem!
Oldozz fel stigmámból, szabadíts fel engem!
Hadd találjam meg méltó helyem
Rabságtól mentes életedben!
10. Szabadíts meg e szégyenfolttól!
Add, hogy egyszer ne gyűlölettel nézz belém!
Szabadíts fel! S én elengedlek.
Szabadon szárnyalhatsz immár felém.
11. – Így szólt a Múlt Csarnoka. Fájdalommal.
Oszlopai megcsontosodva tekintenek belém.
A szabadságot ő is megérdemli,
Ahogy most ő nyújtja felém.
12. Bocsásd meg bűnöm, drága Csarnok!
Bocsássatok meg, magányba zárt Oszlopok!
Nem te voltál fogvatartóm.
Éveken át én voltam vak és konok.
13. Te csak beteljesítetted végzetem.
Rabtartóm lettél, mert erre kértelek.
Nehezebb kereszt ez neked, mint nekem.
Én most már szabadon élhetek.
14. Te itt maradsz mindörökre,
Míg én szabadon repülök tova.
Kerülj hát méltó helyre bennem,
Elengedlek! Légy szabad! Átkozott soha!
15. A Múlt Oszlopai közt sétálok.
Arcomon szelíd mosoly.
A Csarnok falairól már nem verődik vissza fájdalom.
Csillaga nem rút, nem gyilkos, csak komoly.
16. Mást tanított, mit tanítani hivatott.
Szebbet, többet, nemesebbet, bölcsebbet.
A Múlt Oszlopait feloldozom végre.
Emberként távozom. Köszönöm ezt neked.
17. A Múlt Oszlopai mellett elsuhanok.
Múlt Oszlopai! Búcsúzom tőletek!
Szabadon távozom egy új világba.
Többet vissza se nézek. Isten veletek.