Nincs ami tartson e földön, mert csak az életem őrzöm;
Régi erőm hazatért, s vágyik a szép napokért…
Látom az újban a régit s már ez a kép beleszédít;
Angyali-ördögi jó, elfeledett zeneszó …
Elszabadul ma a létem, repked a csillagos égben;
Folytja a vágy a reményt, reszket az életemért …
Mégis örül, s vad a lelkem, mert igaz az mire leltem;
Tiszta a szó, s az enyém. Álok a múlt tetején …
3 hozzászólás
Álok, … vagy állok?
Tudom, hogy igazad van és bocsánat a hiba miatt …
De azért tetszett?
(Lehet, hogy én nem itt írtam volna meg, ha véletlen egy
nyelvtani hibát fedezek fel valamelyik versedben…)
Egyébként nem tudom, miért vannak a moderátorok.
Elvégre én csak egy kis versíró vagyok, aki már hat éve
itt van ezen a portálon.
És mivel Ember vagyok, így hibázhatok is …
Vagy nem ???
Nagyon szép, és dallamos a versed! Igazán ügyes vagy, komoly a mondanivalója ami nekem széppé tette soraid értelmét!
Üdv: Zoli