A pázsit selymes ölében reszkető
fényben, mintha csak templomba
lépnék, gyertyát tartanék, a lángja
gyáván bólogat, mint a fák lombja.
Nem enyhít semmi, csak zokogás.
Könny ül a fűben, körötte virágok
térdepelnek fehér, szűzi lepelben,
s várnak a feloldozásra, mint én.
Tarka lepke is tudja, repülni kell.
Szárnyam csak arra jó, hogy fájjon,
ha a szó hálója fojtogatja lelkemet
s félelem, hogy erőmet elvesztem.
Nem enyhít semmi, csak zokogás,
természet selyme betakargat majd,
talán túl zengi, boldog tücsökzene.
8 hozzászólás
Fájdalmas, megható és szép sorok kedves Ica! "Nem enyhít semmii, csak zokogás" Szeretettel olvastam: én
Kedves oroszlan!
Nagyon szépen írtad le azt a fájó érzést,ami
az emberben ma sokszor él és a természetet
is azokban a színekben látja!
Szeretettel:sailor
Szia!
Nagyon szomorú, és megható a versed. A fájdalom marad, bár enyhül/het.Lehet, hogy igaz ami a vers címe: A nagy varázsló segít. üdv hundido
Kedves Ica!
Gyönyörű, köszönöm!
Szeretettel: Szabolcs
Ez Ica, nagyon szép, de nagyon szomorú vers. Leginkább ez a sor fogott meg:
"Szárnyam csak arra jó, hogy fájjon"
Szeretettel: Kati
Kedves alkotótársaim!
Köszönön az együtt érző sorokat. Nagyon sajnálom, hogy mindig szomorúra, bánatosra sikerülnek a verseim.
Ebben a versemben a nagy varázsló a természet, mindig segít, hogy megírjam mi bánt, mi fáj. Gondolom nem vagyok ezzel egyedül a bánattal sem. Ígérem igyekszem vidámabb verseket hozni, ha sikerül.
Öleléssel
Ica
Drága Ica!
Érthető a bánatod, talán így vagyunk mindannyian, de bízzunk benne, hogy túlzengi majd boldog tücsökzene…
Ölellek szeretettel,
Ida
Köszönöm drága Ida a vigasztaló soraidat.
Ölellek szeretettel
Ica