A nap könnye

Köd ereszkedik a tájra
hamvas szürkeség a látóhatár
pici, tűhegynyi vízcseppek
ebből néha el-eltalál.
Tán a nap sír közben?
Pedig az eső nem esik,
mégis mire feleszmélek
a ruhám átnedvesedik.
Hazaérek
s ruháim levetem
mezítlen állok a szobában
talpig melegen.
Egy pillanatra
mintha az idő megállna
csak áll a testem
és valamire várna.
Egy csepp hullik vállamra
végig gurul rajtam
átlátszó gyöngyként
talán ajándéknak kaptam.
Ekkor megtörik az idő
a pillanat meghasad
egy fénysugár a szobámba
benéz, s ott marad.
Újabb csepp gurul
ajkaimon át,
hogy legördüljön testemen
akár mit is lát.
Már tudom:
ezek a nap könnyei,
elsírja magát
ha nem látja földjeit.
A sűrű köd fölött
felhő nyújtózkodik,
s mikor egy-egy sugár megérint
a télnek árulkodik.
Reménykedve állok
szobám közepén,
hátha egy fénysugár
testemen pihen még.
Ám napsugár helyett
újabb vízcsepp hullik,
s mikor átszalad rajtam
talán el is múlik.
A nap könnye felszárad
meleg testemen,
ám valami motivál,
hogy Napot kell festenem.
Kezem mozdul
az ecset táncol,
és sugarakat szül
a testemen bárhol.
Bőröm felvidul
lelkem nevet,
a szobám pedig fényben úszik
akár a kikelet.