Kései fényben épp hazafelé ballagok,
S lám, van szebb ajándék, mit kaphatok?
A tüzes korong léte, mint rőt szalagot,
Arannyal kente be az ablakot.
Némán megálltam egy percre: csodát láttam,
Tündérország kapujának véltem;
Megörülve, hogy erre eleget vártam,
Biztosan léptem, cseppet se féltem.
Világom színtere váratlanul megnyílt,
Hüledezve bámultam szerteszét:
Minden mesébe illő világokba vitt,
Értelmem kíváncsian keresgélt.
Ami történt, felfogni se tudtam talán,
De emlékeim lázasan fogtak:
Fölébredtem az illúzió hajnalán,
Gondolataim szó nélkül koptak.
Megragadtam őket erősen, szorosan,
Álmom részeit nyomban kiraktam;
Így egy történetet alkottam gondosan,
Majd hirtelen riadtam: Meghaltam?
Napsugár bukott le a hegyláncok mögött,
A káprázatos varázslat megtört,
Az arany fényezés átlátszón köszöntött,
De tanulsága birtokomba került.