Földi büntetés,
Semmiségnek látszó
Csalfa, vak Szegény!
S mit teremt magának
A boldogtalan?
Mint vég angyalának
Csókol untalan.
Sírva száddal mit fecsegsz te?
Miért, hogy vetsz felém?
Kétes nevet miért csengetsz te
Még most is elém?
Csak kavarj magadnak!
Kínzatóm, halál;
Hittem még szavadnak:
Mégis megcsalál.
Lelkem frázisokkal
Végig éltetnéd;
Hörgő alakokkal
Fáid ültetéd;
Rám ezer világgal
Szórtad a szavad
S végi borzongással
Gyógyszerezted azt.
Gondolatim minden hévvel,
Szint’ a füstbe vész,
Repkedek a tűz löveggel
Mond, te merre mész?
Egy híjját sem értem
Öröminek rég.
Régi színét kértem;
S nem adá az ég.
Jaj, de kis pólyáid..
Elszakadt szavuk;
Óriási zöld fáid
Kiszáradt tanuk;
Tavaszod, vígságod
Téli búra várt;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh csak lelked hagytad volna
Össz’ szavad nekem:
Most szánalomra nem hajolna
Álmos énekem.
Karjaid a jókat
Rejtegeti még,
Az emberkoszorúkat
Nem irigyleném.
Hagyd el, óh Reménység!
Hagyd el őt te is;
Kár ez a szerénység;
Elveszti őket is.
Érzem: e kék fénybe
Volt erőd elhágy,
Fáradt tested égbe,
Lelked földbe vágy.
Nékem már e dal rímtelen,
Hisz’ elméd kisült,
S zengő szíved hirtelen,
A zord éjre dűlt.
Bánkódó vágy, firkák!
Hadra képzettek!
Üdv. tinéktek immár!
Isten véletek!
2 hozzászólás
Nagyon szellemes, ütős, mint az Ady-paródia. Csak játék a szavakkal…és mégis…
Akarva (?) akaratlanuk(?) olyan sokat mond…reménytelenségről, félelemről, kétségekről.
Persze, tudom, nem Rólad szól a vers, és nem a Te szerelmedről. Kitalált helyzetkép. Te egy boldog, bizakodó, vídám-kedélyű lány vagy, szeretsz, és viszontszeretnek. És, ha a kétség és a félelem egy-egy rossz pillanatban mégis megtalál, emeld fel a fejed, nézz vele szembe, és győzd le őt.
Az élet szép, hinni, és akarni kell Janka…!!!
Szia: én
Köszi Bödön! … Tudom.. csak nem 1xü 🙂