A szekér

Szép, sima úton haladt a szekér;
Még húzni sem kellett, magától gurult.
Egy kéz tartotta rúdját könnyedén,
És a bent ülőkre a nap fénye hullt…

Csodásan éltek az odabenn lévők;
Szeretet, béke, nyugalom honolt.
Hogyha vihar támadt, védve voltak ők
Mert, az az Egy mindenkit átkarolt…

Aztán emelkedő következett,
S az út is kezdett göröngyössé válni.
A rúdnál álló nekivetkezett;
És pár embernek ki is kellett szállni…

A rúdhoz álltak. Segítve az elsőt.
Mégis nehezen haladt a szekér.
Aztán egy nap, hogy elérték az erdőt,
Rádöbbentek; a többi csak henyél…

Hát szálljatok ki – szólt az Egy a Sokhoz –
Aki segít, csak annak lesz kenyér!
Legyetek hűek ősi álmotokhoz;
Már nem gurul magától a szekér!

Sokan kiszálltak, de csak kevesen
Értek el a rúdhoz; hitük kiapadt…
A többi egy új kocsit keresett,
A többség pedig, a szekéren maradt…

***

Így döcög, lassan, most ez a szekér.
S a benn ülők a fülüket befogják;
A szemük csukva, szájuk nem beszél.
Csak halkuló imáikat morogják…