Te voltál versem virágzása,
A fájdalmak útja hozzád vezet,
Elapad mosolyom forrása,
Ittam csókodat, verejtékedet.
Egy fuxosért azt mondtad: " Ég veled! "
Homlokod holdja már nem enyém.
Míg tébolygok, szakállam megered:
November hava vágtat felém.
Nem kértelek a számadásra,
Kínjaim odván darázslik szemed,
Kancsal vágyad hulljon a sárba,
Fullasszon értem az emlékezet!
Vedd észre versem, ez örök jelet,
Dallá lesz a megcsúfolt remény,
S mert szívünktől sorsunk rendeltetett:
November hava vágtat felém.
Mit ér a csók, ha nincs virága?
Az ölelés, ha csupa rémület?
Benned szárad el szívem ága,
Késemből kihull minden gyűlölet.
Szerelmed tán csak a pénz, úgy lehet!
S meggörbülhetek dalt zengve én,
Árverezik már rég a lelkedet.
November hava vágtat felém.
Ajánlás:
Vedd szavaimat, mint a kenyeret,
Hadd ropogjanak fogad hegyén!
Mennyei máglyán égnék el veled:
S November hava vágtat felém.
3 hozzászólás
Gyönyörű szép verset írtál, olyan képekkel, hogy csak ámulok.
Kedves István!
Szép, szenvedélyes verseket írtál az utóbbi időben / is /.
Szeretném hinni, hogy ez a ballada, nem a Zsuzsi-ciklus záró verse.
Fejből próbálok idézni a Csongor és Tündéből.
" Minden országot bejártam,
minden messze tartományt,
és ki álmaimban élt ,
semmi földön nem találtam."
Miért hoztam ezt elő? Én Vörösmarty gyönyörű szövegében az "és" -t " de" – re
bátorkodom " javítani".
A te ajánlásod végén is az " S" t , az ellentét fokozása érdekében,
szigorúan csak magamban, így olvasom : " De november hava vágtat felém."
Igen, mondhatod, nehogy már a refrénhez hozzányúljunk!
Szeretettel üdvözöl Attila
Kedves szusi és kedves Attila!
Köszönöm az észrevételeket, a figyelmet!
Barátsággal: István