haja régen dérbe fordult már,
szeme csillog, amikor meglát,
tél-hideg sem bántja mosolyát.
Két kis karja szorosan ölel,
hangja halk, mégis rendet szögel,
megélt sok örömöt, bánatot,
de ő a hűséges támaszod.
Lelke illatozó liliom,
tavaszi rét, pompázó szirom,
keze megfáradt és már kérges,
de nekem egy angyali lélek.
Ha csak egy kívánságom lenne,
kérem Istenem el ne vegye,
mert olyan ő, mint édesanyám,
együtt közösen vigyázzunk rá.
4 hozzászólás
Köszönöm szépen kincsem az anyukámhoz írt verset.
Nekem ez természetes kincsem 🙂
Drága Zsu!
Megható vers, így lehet igazás szeretni, elfogadni önzetlenül!
Nagy szíved van!
Szeretettel ölellek
Ica
Drága Icám !
Nekem ez természetes 🙂
Ölelésem : Zsu