A télhez

Csupa fehér, szürke,
a holt avar temetője.
Fű és virág nem látszik,
minden fehérben pompázik.

Fa és bokor levetkőzött,
majd hó ruhába öltözött.
Minden alszik, pihen,
a csendben:
nem mozdul semmi sem.

Hideg, rideg már a táj,
távoli lett a láthatár.
A fenyvesek is fehérek,
ők is hóleplet öltöttek.

Hideg, sötét az éjszaka,
most még a szél is goromba.
Nem susog a füledbe,
havat csapdos a szemedbe.

Lassan virrad, nehézkesen,
beterít a köd egészen.
A nap is gyenge fáradt,
teret enged az éjszakának.

Hosszabbak az éjjelek,
így a nap is pihenhet.
Hiába tombol a jeges hideg,
a sok állat már elpihent.

Az emberek is haza mentek,
otthon jól befűtenek,
így várják a kikeletet,
a tavaszt, s, az új életet.