Oh, milyen csodálatos idő!
A szikrázó nap bántó sugarai,
a levegő idegesítő bogarai,
a tározó döglött varangyai.
És én csak ülök,
semmivel sem törődök.
Mit nekem ezernyi tűzsugár?
Mit nekem száznyi bűzbogár?
Mit nekem néhány békahalál?
Csak a sötét felhőket nézem,
mik szállnak felém könnyű légen…
Beborult!
5 hozzászólás
Kicsit a Sorstalanság jut eszembe róla. “Úgy szeretnék még élni egy kicsit ebben a gyönyörű koncentrációs táborban” – vagy valami hasonló mondat hangzik el benne.
Nagyon tetszik a vers!
Nagyon köszönöm! 🙂
A hasonlat nem rossz… ez a ballagás utáni dínom-dánom alatt készült, amikor mindenhez volt kedvem, csak ünnepelni nem. Ezt az ellentétet próbáltam beleírni a versbe: mindenki azt hiszi, hogy ez egy nagyszerű dolog, az ünneplés ideje, de nekem csak óriási szomorúság…
hát nekem ez egy kicsit furcsa, olyan…. furcsa, erre nem tudok más szót……..
Vajon a furát hogy érted?
Mert lehet valami fura: szokatlan, de szép. És lehet valami fura: idomtalan és csúnya.
Köszi, hogy olvastad! és a véleményt is, bár az egy kis magyarázatra szorul! 😀
nem jó értelemben csúnya, de nem is rossz értelemben, ahogy talán gondolod. hanem az összhatás amit teremtesz vele. hogy nem érdekel semmi, mert szép az élet. és a végére bontakozik ki hogy még sem úgy van. egy szóval a vers nem tetszene ha nem lenne ott az utolsó három sor. a lényeg hogy az összhatás fura, de a vége megadja a választ.
érted? 🙂