Épp sirályok szálltak a tó felett,
mikor a szívembe szomorúság költözött.
Nem hangosan,
csak úgy hangtalan
megbújt egy felhő alatt.
A sirályok sikoltása bánt.
Egyikük sem szenvedne kárt,
ha bevárná a társait,
s későbbre hagyná az álmait.
De repkednek, kavarognak a légben
ki tud feljebb szállni az égben,
álmokba merülni egészen,
A végtelen kékben.
7 hozzászólás
Kedves Valéria!
Versed nagyon szép, különösen gondolatiságában.
És tényleg nem okoskodás, és meg is követlek érte – de miért nem "fölött" az első sor utolsó szava? Annyival szebben hangozna úgy, hiszen összecsengene a "költözött"-tel. (De ez csak az én véleményem.) 🙂
Üdvözlettel: Laca 🙂
Drága Vali!
Nagyon szép a versed. Úgy hallatszott, mint egy sóhajtás.
Én is szoktam gyönyörködni a sirályokban, de valóban, néha bántó hangon sikoltanak.
Örülök, hogy újra látlak. 🙂
Szeretettel
Ida
Nagy örömmel láttam, hogy ismét megjelentél, mert hiányoztál kedves Valika és egy szép verssel örvendeztettél meg ismét.
Érdeklődéssel olvastam soraidat, mert én olyan nagyon nem ismerem a sirályok életét, mert a közelünkben nincsenek olyan tavak, nagy vizek, ahol ők élnek.
Mint olvastam előbb, nem csak én hiányoltalak.
Szép versedet szeretettel olvastam: Kata
Drága Katám! Csak most jutottam ide, és köszönöm kedves szavaidat.
Szeretettel ölellek:Vali
Kedves Ida!Valóban sóhajtásnak is lehet mondani, hiszen a madarak csak az érzéshez kellettek amivel próbáltak kifejezni, hogy mennyivel jobban járnánk mi emberek, ha állandóan nem tülekednénk, hanem egymást segítve élnénk a mindennapokat.Talán szebb lenne a világ.
Szeretettel üdv:Vali
Kedves Laca!
Köszönöm az észrevételt és változtatok.Nem voltam eléggé figyelmes a hangzásra, de hát erre valók az írótársak, hogy jó szándékkal figyelmességgel segítsenek. Köszönöm!
Szeretettel üdv:Vali
Kedves Laca!
Köszönöm az észrevételt és változtatok.Nem voltam eléggé figyelmes a hangzásra, de hát erre valók az írótársak, hogy jó szándékkal figyelmességgel segítsenek. Köszönöm!
Szeretettel üdv:Vali