Varázst találtam, mely mocskosan is tiszta,
fény nélkül is fényes, mindennapi, s ritka.
Markomban szorítom, a tenyerem izzad,
görcsös kín görbeszti köré ujjaimat.
Peregnek az évek, enged a szorítás…
tenyerem szétnyílik, s ott ül rajt a varázs!
Játszom velei kicsit, feldobom, visszahull,
folytatom a mókát, lehet, kicsit vadul!
Túl magasra repül… és … nem esik le…
Fél szemű, vén madár viszi a csőribe…
A varázs elvesztése
By Gyömbér
4 hozzászólás
Szia
Sok ,,varázs” Van, amit tartunk észrevétlen, és kiengedjük a kezünkből, majd akkor fáj igazán, amikor már nem a mi tenyerünk izzad tőle!
Szép a versed!
Szeretettel:Kriszti
Kedves Gyömbér!
Versedben azt hiszem igazán őszintén sikerült megfogalmaznod mennyire nehezen vagyunk képesek elengedni azt amit egyszer megszereztünk. Talán kicsit a birtoklás vágya hatja át életünk…A veszteség érzése nagyon fáj… pláne, ha nem tehetünk ellene már…
Nagyon megérintett! Gratulálok!
Szeretettel: A.
Sziasztok!
Köszönöm, hogy olvastátok, és mindkettőtök hozzászólásából az derült ki számomra, hogy “értettétek/éreztétek” miről van szó! 🙂
Szeretettel:Gyömbér
Szép, s sajna elröppent…a markod kicsit dobálós kedvében volt:)) Tetszett nagyon, olyan jól adsz át komoly gondolatokat, annyira képi, annyira egyedi:)
Grat!:)