A vasárnapi meztelen testekhez

Fénytől dagadó keblek,
Szánkra vágytól nehéz porszem ül,
Békésen piheg tested,
S az én lelkem is megszelídül.
Nem kopogtat még a reggel fáradt illata,
Pillád remeg,
Bennem vergődik csókod zamata,
Lélegzeted ópium nekem.
Szememmel simogatlak,
Ne ébredj még,
De arcomba akarom érezni szembogarad,
A párna múltat s jövőt idéz.
S itt az eskü,
A paplan redőjébe,
Földi menny lett hát a vesztünk,
Belefulladtunk egymás bőrébe…

Száz emléket fontam hajadba,
Míg te álmodtál,
Te sem emlékszel, csak szavakra,
Miket homlokomra csókoltál,
Fénycsíkot festek tested köré,
Hogy ragyogj…!
Mosolyt lehelek arcod fölé,
Álmodj még. Itt vagyok.
De a hajnal már oly álmos,
A bódulatból majd visszakaplak,
Szívem volt a puha vánkos,
Mosolyogva néz a tetőtéri ablak.
Nyílik a szemed,
De érzem az álmot hozzád bújva,
Most már lágyon simogat a kezem,
És nézzük egymást…Mámortengerben úszva.