a vers és a verselő

A vers – manapság nem mindig vers

lehet próza-formájú is, sőt levél, vagy

lakásszerződés, esetleg haláleseti jegyzőkönyv

– aki versel – nem értékesebb a többi embernél

nem is jobb, ugyanolyan pózoló és móka-

mestert játszó, őszinte részletességgel

másokat pletyozó, nyomorúságban nulla mértékű

magát disznónak,baromnak soha nem

nevező, állandóan köhögős, feleségét

gyakran elhagyó, és 18 évest hajszoló,

mindenki mást élősködőbnek tekintő

arca sovány és mindig sápadt….

Mit őrzik annyira nagynak tartó versei alatt?

Ő is, csak enni akar és végigdőlni az ágyon

feküdni résazegen, úgy mint akikről ír

akikről költ, azokat hamarosan szájára veszi

a net, a legkisebb bűne, hogy fejét a

dívány párnáin pihenteti és nézi a nőt

kinek meztelen vállán az a lánc. amit

titokban vett …-mostanában gyakran

zsebébe nyúl, gyanakszik, hogy valaki

akit szerelmével ostromolt… le kell

lepleznie, ez sem rágalom, hisz

nem maradhat sokáig nyugodt, már

három éve nem váltott szeretőt

pedig jómódú lumpen, rég volt

bizonyos vőlegény, megnyilvánulásai

egy negyvenőt évest idéznek,

pedig kicsit tapintatlan, mikor

másodszor rohanta le a kiszemelt nőt

kitapasztalta a gyöngécskéjét

de édesanyjáért hagyta megakadályozni

saját tervét. Rémálmai lehetnek, de

a lány huga megint bátorító jeleket

kezd sugározni s kezdi megerősíteni

elhatározásában… csak ne volna

olyan szeszélyes…otthon felesége

a szakácsnő is a mosónői is, noha

neki egy forintot sem ad egy

turkálóban kinézett farmerre…

és mégis írja, sokat töprengve

írja verseit, gyerekes könnyelműséggel

és amit a kutltúra ellen is elkövet

az nem bűn, csak önámítás.