Ki magasba vágyik, legyen felvértezve,
ha egyszer valóban oda megérkezne!
Nem könnyű odafenn, tudakozzunk róla,
hogy egy ilyen álmot, hogy váltsunk valóra!
Ahol most mi állunk, széles sziklapárkány,
feljutni oly nehéz, de megéri a látvány!
Munkánknak gyümölcse nem hullott ölünkbe,
s hátra a feladat, majd hogyan jövünk le?
Lám megmutathatjuk az egész világnak,
hegycsúcs nem akadály, itt emberek jártak!
Magunknak bizonyít, ha nehézség adódván,
nem riadunk mi meg, létünkért aggódván…
Nagy volt a kísértés, hogy forduljunk vissza,
talán kockáztassunk? Van ki levét issza..!
Szerencsénk velünk volt, szép az időnk nekünk,
süt a nap, kék az ég, míg felfelé megyünk…
Tibetnek hegyei, szinte várnak minket,
Fortuna kinyitja nekünk a kilincset.
Gyertek, nézzétek ezt, lássátok a csodát,
mi van a csúcson túl, mi is van odaát!
A világ tetején, könnyem mérhetetlen,
jártam én itt sokat, de csak képzeletben.
Megdörzsölöm szemem, nem álom, s képzelet?
Fenn vagyok a csúcson, túl mindenek felett!
10 hozzászólás
Kedves alberth!
Az valóban csodálatos tünemény, hogy az embert, hogy húzza a magas, de mikor fennvan, akkor szédül, és úgy érzi a mélység húzza, Én ezt is mióta itt élek, sokszor átéltem. S a szédületes magasság, és mikor ott fenn vagy, akkor valóban szédülsz. Legalább is én.
Felfelé mindig könnyebb menni, mint lefelé, Szó szerint. A karriérában ez forditva van.
Én az eggyik irásomban írtam, a kariéra létráján is átlehet ugrani egy pár fokot, de ritkán felfelé, annál sürübben lefelé. A versedet, mint mindig mesterien megirtad, nagy is szépen, csak a dátumot nézve, nem tudom, ez valóság vagy képzelet.
üdv Toni
Kedves Alberth!
Sokszor elgondolkodtam már, mi az, ami hegycsúcsok meghódítására sarkall embereket. Dacolva az életükkel csak a cél "tolja" őket a magasba…
Valós élményeid vannak? Vagy a képzeleted repít e hatalmas magasságba?
Mindenesetre tetszett versed!
Szeretettel: Falevél
Szia!
Erről sokat tudnék írni a világ tetején lenni milyen is?Hatalmas munkával, akaraterővel, kitartással ott jártam, és fent maradtam évekig.Aztán elindultam lefelé , mert szédültem.Majd újra kapaszkodni akartam , mert látni akartam!Megcsináltam.Fortuna nem volt velem, viszont voltak mögöttem olyan emberek, akikkel egyet akartunk.S bár van az a mondás "azt a lovat ütik amelyik megy"mi boldogan húztuk az igát.Szép volt!Érdemes jóból kiválónak lenni.A versedről ez jutott eszembe.
Üdv:Marietta
Kedves Alberth!
A világ tetején könnyen elfoghat minket a mámor. Küzdelmes oda eljutni, még képzeletben is megéri.
Szeretettel: Rozália
Kedves Toni!
Nem vagyok alpinista, a Himalájában sem jártam, úgyhogy ez képzelet. De szeretek úgy megírni egyes verseket, mintha szubjektíve élném meg. Úgy hitelesebb érzelmileg, bár kevésbé hiteles dokumentálisan. 🙂
Bár ne hogy azt hidd hogy semmi közöm a hegymászáshoz. Voltam egykor alpinista kiképzésen, de csak a magyar sziklákon használtam carabinert, kötelet, kötélhágcsót, csákányt és egyéb szerszámokat. De merőleges sziklákat mászni kemény és precíz munka. Hát még a hó és jég világában! Megérdemlik a hegymászók, hogy verset írjunk róluk. Hőskölteményt, hiszen ők hősök valójában.
Üdv.: Alberth
Kedves Falevél!
Gyerekkoromban sok veszélyes, sziklás hegyoldalt megmásztam. Egyszer annyira omlott és olyan nehéz volt kapaszkodókat találni, hogy végül is én csodálkoztam, hogy élve le tudtam jönni. A jeges csúcsokra azonban nem vágyok, mert elég fázós vagyok. De mindig is csodáltam a csúcsok meghódítóit, kiknek szerintem ez egy kihívás, elsősorban önmaguknak bizonyítani.
Üdv.: Alberth
Kedves Marietta!
Gyanítom, hogy valamilyen sportágban voltál érdekelt. De lehet hogy tévedek…? 🙂
Mindenesetre gratulálok a szép teljesítményhez, amely mögött nagyon komoly erőfeszítések sora húzódik, ha jól sejtem. Ha Fortuna nem segített, annál értékesebb az eredmény. Viszont a segítők és a csapatmunka, az összetartás csodákra képes. Kíváncsi lennék, milyen területen nyilvánult meg ez a számomra ködös csúcson tartózkodás?!
Én sportoló voltam egykor és a Tiszántúl bajnokaként voltam csúcson. De még ezért is igen sokat kellett dolgoznom. Ennél feljebb jutni mindent alá kellett volna rendelnem. Ezért is nagyon tudom értékelni azt a kitartást, bátorságot és fanatizmust, amit a csúcsok meghódítói magukénak vallanak.
Üdv.: Alberth
Kedves Rozália!
Bizony, még képzeletben is megéri. Csodálatos látvány tárul elénk ott a magasban. Emlékszem, amikor ,,csak" a Tokaji, Kékesi és Budapesti tévétornyokhoz másztam fel, mekkora fáradságomba került. De megérte a kilátás, ami kárpótolt. Tudom, jöttek fel a szerpentinen gépkocsival is, de én nem cseréltem volna velük, mert elmondhatom, hogy én saját erőböl jutottam fel a kilátás ajándékáért. 🙂
Üdv.: Alberth
Csodálatosan írtad le azt az élményt, akik átélik, ha megmásszák a magas hegycsúcsokat. Csodálatos lehet onnan gyönyörködni a tájban. De ahhoz nem elegendő az akarat, kell hozzá sok minden, nem beszélve az anyagiakról, amibe az bele kerül.
Én gyermekkoromban fiú testvéreimmel és unokatestvéreimmel csak a fák tetejéig másztam, aztán középiskolában a tornaterem rúdjára, s onnan néztem azokat, akiket nem mertek utánozni. Kirándulásokona közeli hegyeket jártuk, s valóban csodálatos onnan a kilátás.
Bár csodálom, de azért én sosem akartam utánozni a legmagasabb hegycsúcsra törők álmát.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Ahhoz nagyon fanatikusnak és nagyon ügyesnek kell lenni. Nekem sincs a sziklamászáshoz olyan nagy tehetségem. De verset írni tudok róla. :)))
Üdv.: Alberth