Abrakadabra, vén bolond
szakadt köpenyed mit takar
kétbalkezes, kopott csodák
elhervadnak nagyon hamar
Abrakadabra, ne szomorkodj
a te időd lassan lejár
míves üveged visszaváltják
idegen átok eltalál
Rég volt, mikor bölcsek, királyok
térde előtted megrogyott,
s hercegnők töltötték a bort
mikor kupádból elfogyott
rég volt, mikor párnádon éjjel
szépségek szépe osztozott
s kincseskamrád gyémántjain
a napfény is foltot kapott
hol volt, hol nem volt, soha már…
de – volt vele sok közös dolgod –
vén cimborád tán, a halál,
megsajnál még, és rád nevet.
Abrakadabra, vén varázsló
tégy még egy utolsó csodát
fordítsd köpenyed fény felé, talán
valaki vár már rád is odaát…
3 hozzászólás
Nagyon tetszik ez a vers, nem csak a kiváló ötlet, de az a dinamika is, amivel megoldottad, és a befejezése egyenesen szenzációs! Őszintén gratulálok!
aLéb
Üdv!
Dallamos a versed és tökéletes a mód ahogy leírod. Legalább is számomra a kifejezések és a képek tetszenek legjobban. „kétbalkezes, kopott csodák, elhervadnak nagyon hamar” vagy „rég volt, mikor párnádon éjjel, szépségek szépe osztozott, s kincseskamrád gyémántjain, a napfény is foltot kapott”. Tudom most egész versszakot idéztem, de elemzésben nem vagyok túl jó, szóval be kéne érned ennyivel, ha nem baj. Észrevetted, hogy rím szempontjából keretes szerkezetű lett volna a versed, ha keresztrímmel fejezed be az utolsó versszakot, mint az elsőben? Jó így, csak megjegyzés volt, mert feltűnt. Mindenesetre minden jót kívánok a továbbiakhoz!
Flexious Kay
Szia!
Nagyon ötletes, dallamos vers… az is nagyon tetszik benne, hogy meseszerű és mégis “valódi”…
Gratulálok: Gyömbér