Ha majd a háborúnak itt a vége,
virágokat szedünk a harcmezőn,
a lelkeinkben ott meleng a béke,
az Úr lenéz reánk kibékülőn.
Hiába, mert maroknyian maradtunk,
a véreinket eltemettük és
tekintetünk vörösre marva, bárgyún
a bűneinkre vissza-visszanéz.
De hát a génjeinkbe az van írva,
mosolygva bár, de farkasok vagyunk,
harapva egyre-másra torkainkra
veselkedik csökött, szikár agyunk.
Mi mind a végzetünk felé rohanva
acsarkodunk, miként szokott a falka.