Tekintetem végtelenen révedt,
bágyadt tenger mély álmából ébredt.
A selymes paplan meggyűrten éledt,
hajók vitorlát bontottak nékem.
Hebehurgya szél kacéran játszott,
somfordált a hullám, alig látszott.
Pepecselt egy csöppet, majd burjánzott,
csapkodott fel, s alá, szörnyen nyálzott.
Én nem számoltam meg azt, hogy hányszor,
aztán elfáradt, mint néma vándor.
Bandukolt mint bárány, ki oly jámbor,
aztán úgy elillant, mint a kámfor.
Nyúzott volt és bóbiskolni kezdett,
álomszép tenger titkokat sejtett.
Fodros, vagy bársony, mind rabul ejtett,
éden bája varázsosan festett.
4 hozzászólás
Kedves Suzanne!
Csodaszép sorok!
"Fodros, vagy bársony, mind rabul ejtett,
éden bája varázsosan festett."
Az Adria tényleg csodás!
Szeretettel gratulálok:sailor
Szép napot!
Kedves Sailor!
Köszönöm szépen dícsérő szavaid és az idézést.
Igen, az. Nagyon szép a tenger. Nagyon meg tudja nyugtatni az ember lelkét a végtelen nyugodt víz.
Tisztelettel:
Zsuzsa
Kedves Suzanne! Szép versedhez gratulálok. Ötletes és egyedi. Barátsággal: Madár
Kedves Madár!
Köszönöm szépen dícsérő szavaid és a gratulációt.
Tisztelettel:
Zsuzsa