Búvik a nap, ahogy a kölykök játszanak,
a sárga sugár rendezetlen kéve már,
hideget ráz a rét, fehér bundában jár,
tekereg kígyóként a sál, befedve nyak.
A járt utat koptatja télnek vándora,
csípős csendet szitál fennen a némaság,
a szótlan sötét búsan a szemekbe vág,
csak a hó csillogó, nyár hevén tárt boka.
Est parazsánál szunnyad a lélek-meleg,
sámlin görnyed a hát, száj imaszót tátog,
a szoba telt ürege fénydús egyveleg.
Mirha, tömjén, arany, a három királyok,
langy ének a szívben, háladal ténfereg,
gyászol a fenyves: koszorú tart lángot.
8 hozzászólás
Elolvastam ezt a szép szonettet és azon csodálkozom, hogy nem írt hozzá senki. Nekem nagyon tetszik. A hangulata, a képei tökéletesen illenek Adventhez. A sok megszemélyesítés emberközelivé teszi a tájat, a természetet, és igazán találó valamennyi. Gratulálok hozzá!
Üdv: Klári
Kedves Klára!
Örülök, hogy írtál ehhez a vershez, mert elmozdult a holtpontról. 🙂 Ilyen is van, az is az enyém. Mivel adventről szól, évente úgyis aktuálissá válik. 🙂
Üdv,
A.
Kedves Andrea!
Én is most látom korábbi szép szonettedet. Mindig örülök, ha szonett kerül elém. Szépen megszerkesztett a versed, élvezettel olvastam.
Gyakran előfordul, hogy hamar lekerül az első oldalról, s akkor fordul elő, hogy nem veszik észre az anyagot.
Ötcsillagos szonett!
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Én se mindig veszem észre a hsz-kat, nincs ezzel semmi gond. Azért örülök, hogy tetszik, köszönöm.
Üdv,
A.
Szép nagyon… és profi:)
Köszönöm. Az Advent a várakozás ideje. Várakozunk még? Az ünnep valóban ünnep? Győzzön az igen. 🙂
Aktualitása van a szépséges szonettednek kedves Andrea!
Szeretettel olvastam: Ica
Szia Ica!
Igen, reggel láttam is az aktualitást a buszon. A vezetőfülkében egy kis világító cserepes műfenyő, a szélvédőn kívülről vízszintesen egy csábos égő sor,belülről, függőlegesen egy rózsafüzér. A város pedig egyenesen pulzál az adventi bódérengetegtől. 😉
Köszönöm szép szavaid.
üdv,
A.